régen volt… kategória bejegyzései

régen volt…

Ritka alacsony vízállás a Dunán

2011. november végén a Duna vízállása rendkívül alacsonyan állt, így egy szép napos délután meglátogattam a tassi V-VI-os vizet egy kellemes kis séta kedvéért a tassi zsiliptől a Csepel-sziget déli csücskéig, illetve – ugyan csak a telefonom volt nálam – megörökítettem ezt a régen nem látott jelenséget (állítólag utoljára az ’50-es években volt ilyen alacsony a vízszint).

Több horgásszal is találkoztam, köztük egy ismerősömmel, aki a Turbina öbölben (érdemes megnézni az öböl végében található jó néhány kútgyűrűt) feederezett, szép fogásokról nem számolhatott be, csupán néhány törpeharcsát sikerült horogra kerítenie egész délután – előfordult, hogy egy horgon kettő darab egyszerre 🙂

A víz rendkívül tiszta, áttetsző volt, a szintje pedig… be lehetett sétálni szinte a meder közepéig a sóderos, vándorkagylókkal teli aljzaton, no meg találtam egy szép nagy traktor gumit is.

Néhány horgásztárs pontosan ott, a “víz közepén” próbálkozott, de véleményem szerint szintén eredménytelenül.

A galéria képei magukért beszélnek.

 

Duna, 2011. november

Kuni peca: barátság, szabadság, paprikáskrumpli

Hónapokig vártuk a tavasz érkezését, hogy Cani barátommal végre valahára kijussunk a Kuni (Kiskunsági Öntöző Főcsatorna) partjára és eltölthessünk egy jó pecás napot – mindentől távol szabadon, csak a pecára, pihenésre, egy jó főzésre és a természetre koncentrálva. Szép napos, de hűvös reggelen érkeztünk meg – jól éreztük magunkat, imádtuk a víz és a környező fák, friss mező illatát.

Azonban túl sok pihenést egyenlőre nem hagytunk magunknak, tétovázás nélkül elő a botokkal és már pecáztunk is, nem eredménytelenül! Már a peca elején megindultak a pontyok, jó pár szép példányt parta segítettünk.

Aztán utána egész nap semmi, de nem is bántuk…

És hát a jó levegőn jól megéheztünk. Vidéki gyerekek lévén, mit is főzhettünk mást, mint egy jó kis paprikáskrumplit bográcsban, persze saját gyártású házikolbásszal 🙂

Kavicspadon a kikötő

A 2011. november végi dunai alacsony vízállás kavicspadra tette a dunafölvári kikötőt.

Az ott pihenő csónakokat, hajókat már muszáj volt a tulajdonosaiknak elszállítaniuk.

Duna, 2011. november

Meglepetés compó

Kellemes tavaszi délutánon feederezni indultunk a stégre.

Igen, arra a bizonyos stégre és arra a bizonyos “Dunaízű” vízre, amely már 10 éves koromban egy kisebb csodával lepett meg. Annak idején a jó jegyekért kapott merítőhálómmal kishalakra vadásztam a stég előtt/alatt – horgásztudomány hiányában – a mielőbbi fogás reményében. Sok-sok apró keszeget sikerült fognom, de egyszer csak nagy meglepetésemre valami nagy, súlyos és “hatalmas lény” került hálómba a stég alól, méteresre nyújtva azt… Szívem a torkomban dobogott, soha nem éreztem még ehhez hasonló horgászizgalmat. Szerencsém volt, minden erőmet összeszedve, kisegítettem az ismeretlen “lényt” a stégre.

A lény sem hagyta magát, menekülése érdekében iszonyatos vergődésbe kezdett, persze én nem hagytam, a stég egyik végétől a másikig küzdöttünk egymással a hálóba össze-vissza gubancolódva, majd végül a kezeim közé vehettem – későbbi horgász élményeim meghatározó szereplőjét – életem első nagy halát egy compót! Az örömöm leírhatatlan volt, de sajnos nem tartott sokáig… a hal utolsó erejét is összeszedve nagyott rúgott, majd rövidesen újra éltető elemében, a vízben találta magát – legnagyobb bánatomra. Régen volt, de ez az élmény végigkísérte későbbi horgászataimat.
Ezen a délutánon azonban hosszú idő után újra találkoztunk, ugyan ott. Ugyan nem én, hanem barátom fogta, de ez mitsem vont le az újbóli találkozás élményéből! Rövid fényképezkedés és csodálat után természetesen feltétel nékül visszaengedtem a vízbe. (Ugyanakkor 2011-ben az RSD-n a compó fajlagos fogási tilalmát rendelték el az állomány védelme érdekében)

A szerelékünkről és a csaliról néhány szó: feeder bot, giliszta, csemege kukoricával és áztatott – valódi – mézeskalácssal dúsított kaja.

RSD, 2011. május.